Átlátható és megbízható honlappal, a megnövekedett jelentkezőszámért.

BAJAI LÁSZLÓ AUTÓSISKOLA - VÁLJ MAGABIZTOS VEZETŐVÉ.

bajai_01-1

Arculatot és honlapot készítettem Veszprém leginkább tanulóbarát autósiskolájának. Minden fontos infót a leginkább kiemelve, hogy kényelmes legyen böngészni. Ezáltal pedig el tudjuk érni, a kezdéskor kijelölt célt, hogy minél több jelentkező legyen már az induláskor is.

bajai_02-2

Lehetőség

Különböző szektorokra, különböző telítettség jellemző. Az autósiskolák esetében pedig kifejezetten magas. Így ezt egy lehetőségként fogalmaztuk meg az ügyféllel közösen.

Elsőként felmértem a Veszprém és környéki autósiskoláknak az online és offline megjelenéseit. Milyen felületeken keresztül és hogyan kommunikálnak az érdeklődőkkel. Végül arra jutottam, hogy a kelleténél sokkal kevesebb hangsúlyt fektetnek a megjelenésre és arra, hogy a tanulni vágyók megfelelő mennyiségű információt kapjanak és megbízható formában.

bajai_03
bajai_04

Megközelítés

Az arculatot illetően több színvariáció és betűtípus és különböző koncepciók kerültek meghatározásra. Viszont már az első körben sikerült az egyik verziónak elnyernie a megrendelő tetszését. Ezzel pedig leraktuk az első alapkövet.

A mélykék egy erős megjelenést adott az összképnek, miközben a narancssárga segített a kontrasztban és a különböző fontosabb, hangsúlyosabb tartalmak kiemelésében.

Honlap esetében, a kevesebb több megközelítéssel haladtam. Így különböző szakaszok az egész honlapon keresztül folyamatosan ismétlődnek. Ezek egyrésze marketing megfontolásból, míg mások pedig fontosabb információk állandóan szem előtt tartása miatt.

bajai_07

Technológia

Elsőként meghatároztam, hogy milyen funkciókkal és igényekkel kell rendelkeznie majd a készülő honlapnak. Így az miatt is, hogy a későbbiekben gyors változtatásokat lehessen eszközölni, a Wordpress-re esett a választás.

Kellő ismeretek mellett megbízható és gyors honlapok készíthetőek vele. Illetve, mivel minél előbb szerette volna az ügyfél, hogy elstartoljon a honlap. Ennek megfelelően ajánlottam egy sablont, ez esetben a ‘NUBI’-t. Ami egy erős alapot adott, hogy szinte pixelpontosan megvalósításra kerüljön a weblap.

Honlap tervezésénél Figma, arculat kialakítása során pedig Adobe termékeket használtam.

Kimenetel

Az első pillanattól fogva a látogatók nagy részéből érdeklődő lett. Lacit nem véletlenül tartom a legbarátságosabb oktatónak és ezt a jelentkezők is észrevették.

Jelenleg közel száz Google vélemény alapján 5.0 értékeléssel büszkélkedhetnek.

bajai_08
bajai_09

©2025 – ATTILA BALOGH

View